Szubjektív / Blog / Repedések...

Linkajánló

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. Több információ
Elfogadom

Repedések...

Együtt vagyunk, egyek vagyunk. Sokan, egy baráti társaságban, egy „közösségben”. Hasonló célokkal, hasonló érdeklődéssel, hasonló aktivitással. De nem tudjuk kiben mi lappang. Kiben milyen rejtett célok, rejtett vágyak vannak, még önmaga előtt is. Ezek sok láthatatlan hajszálvékony repedésként futnak szét azon az építményen, amelyet úgy hívunk „közösség”. Csak idő kérdése, hogy a repedések megvastagodjanak. Először csak meglátjuk őket egyen-egyenként. Azután már szélesebbek is és végül összetörik magát a közösséget. Hogy mit értek ez alatt?

Azt, hogy a „kiben mi a vágy, mi a cél” különbsége évek alatt eltávolítja az embereket egymástól. Az egyik imádja a gyerekeket, s 10 év múlva 3 gyermeke van, s életcélja lesz a nevelés, az örökbe fogadás. A másik színházba, múzeumokba szeret járni, élete a művészet. Ez az ember előbb utóbb megtalálja élete párját, aki ugyanilyen, és komoly energiával ássák bele magukat a művészetekbe. A harmadik sportoló lesz, és kiderül, hogy megalapozhatja a szerencséjét az élsporttal. A negyedik emigrál egy idegen országba, és csak 20 év múlva jön haza, amikor már egy új és idegen kultúra átmosta elméjét, lelkét és már a nyelvet is alig tudja. Az ötödiknek meghalt a gyermeke, és mélyen vallásos lesz...

Aztán valahogy úgy szervezik, hogy találkoznak. Újra együtt a közösség. Talán ez egy osztálytalálkozó, talán csak egy születésnapi összejövetel, vagy bármi. És nem tudnak miről beszélgetni. Más célok, más tervek, és más feladatok mindegyikük szívében. De azért udvariasok, elbeszélgetnek, no nem képmutatásból, hanem szeretetből, s a régi szép emlékek kedvéért. Nosztalgiáznak. Persze csak azok, akik tudnak. A többiek, meg csak sajnálják emezeket, és érzelgősöknek tarják őket. Honnan is tudhatták volna, hogy kiből mit hoz elő az idő? Egyikben romantikát, a másikban semmit, csak sajnálkozást emezek felett. Az emigráns úgy érzi: „Istenem, hogy tudtam én ebben az országban élni?” Mások lelkük mélyén szemrehányást tesznek neki, hogy hogyan volt képes elhagyni őket, és családját, hazáját, mikor mennyi szépet terveztek ifjúkorukban együtt...

Ez a társaság már nem az aki volt... Idegenek. Milyen rettenetes, hidegen csengő ezt kimondani: "idegenek". Szétmosta kötelékeiket az idő, szétzilálta egységüket a távolság. Pedig csak hajszálrepedéseket lehetett látni azon a boldog építményen, amely „ők” voltak… vagy talán még azt sem Olyan ez, mint egy halál…, mert meghalt valami...

Szerző: zsolo
Forrás: www,gondolkodom.hu

© halmaz.hu