Szubjektív / Vélemény / Allah karikatúrái miatt rohamoztak

Linkajánló

Allah karikatúrái miatt rohamoztak

Várható volt, hogy a mohamedánok körében nemtetszést fog kiváltani a dániai lapban megjelent, az iszlámot gyalázó karikatúrasorozat. Indonéziában megrohamozták a dán konzulátust. Bejutniuk nem sikerült, de úgy érzem le kell szögezni egy-két dolgot!

Az, hogy egy másik vallás (kultúra) vallását a nyugati világ nevetség tárgyává teszi, egyáltalán nem vicces. Jézusról is készültek karikatúrák, megdöbbentő kiállítások, stb., de azokat nem mohamedánok csinálták, hanem a nyugati kultúrakörben (annak vallását) jártas, gyakorló emberkék. Ha az én oldalamról teszik, akkor meg tudom érteni a háttérindokot, nem irredentizmusról van szó, hanem lázadásról, elgondolkodtatásról, művészi viszketegségről stb. Tehát nem tudok egyetérteni azzal, hogy a szólásszabadságban mindent meg lehet tenni. Önmérsékletet kell tanúsítani! Ugyanúgy, ahogy arról papolunk, hogy a színes bőrűeket, a romákat, és még folytathatnám a sort, fogadjuk el. Fogadjuk el az arab világot is! És itt nem csak a Közel-Keletre kell gondolni, hanem, ahogy az indonéz példa mutatja sokkal távolabbra is. Hagyjuk meg az araboknak, zsidóknak…, hogy karikatúrát készítsenek a saját vallási jelképeikről. Mi meg csináljunk a sajátjainkból vicces rajzokat.

Úgy látom, véleményemmel nem vagyok egyedül, ami a mértékletességet illeti. Az egyik jordán bulvárlap főszerkesztője mértéktartásra kérte az iszlám hívőket: "Mi fest rosszabb képet a muzulmán világról? Pár gúnyrajz Mohamedről, vagy az akár mennyegzőkön robbantó öngyilkos merénylők". Igaza van! Mondjuk a lap kiadója egyből ki is rúgta az állásából. Ez elmond valamit az ottani viszonyokról, de jó példa, hogy arrafelé is élnek értelmesen gondolkodó emberek.

Forrás: Merkoffo
CreativeCommons


© halmaz.hu