Szubjektív / Vélemény / Egy ifjú, tíz év alatt harmincat öregszik

Linkajánló

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. Több információ
Elfogadom

Egy ifjú, tíz év alatt harmincat öregszik

Életünk múlandóságáról...

Tíz év alatt harmincat öregszünk.

Mit értek ezalatt? A következőt:

Amikor egy ember eléri a felnőtt kort, akkor kezd el teljes értékű életet élni.

Amikor tizennyolc-húsz évesen „kirepül” otthonról, akkor lesz önálló, akkor lesz szabad. Előtte csak részlegesen volt az, s e részlegesség mértéke attól függött, milyen családban nőtt fel, s milyen gyerekkora volt.

Ha ez a korszak szép volt, akkor „hosszú pórázon” élt, és sokat megtehetett már gyerekkorában is. Ha viszont rossz gyerekkora volt, akkor szabadságát sok oldalról és sok területen nyirbálták; „a póráz nagyon rövid volt”.

De most a példa kedvéért tételezzük fel a legjobbat, s gondoljuk el, hogy minden embernek szép gyerekkora volt, „hosszú pórázon” élt.

Még erre az állapotra is elmondható, hogy „nem teljes élet.”

Mert az első években a kiszolgáltatottság mértéke száz százalékos. Az embert pelenkázzák, cumisüvegből etetik, s élettere a kiságy és a járóka között telik el.

Később nő az élettér, de vele együtt nőnek a nehézségek is: trauma az oviban, ahova nehezen illeszkedik be, hiszen először megy közösségbe. Tanulás az iskolában, amikor ráébred, hogy az életben több a „nem akarom”, mint az "akarom." A sok muszáj számtalan oldalról kötözi meg, és e mellett értelme sem olyan még, hogy emberi mivoltának teljes terjedelmében átlássa, átgondolja az életét, céljait.

A kamaszkor megint az újabb felismerések területe, és persze sok szép is van benne, de legalább ennyi csalódás is.

Ebben az időszakban eszmél rá az ember, hogy mennyi mindent másképp csinálna az életben mint szülei, akiket lát, viszont nem teheti még; itt megint érzi a kényszert. Nem érti, neki miért kell tennie azt, amire szülei kötelezik, holott ő ezt, vagy azt nem úgy csinálná ahogy ők.

Ez a nagy tervezgetések időszaka, amikor az ifjú ember elhatározza, hogy pár év múlva ő hogy fogja élni önálló életét.

Száz szónak is egy a vége: a gyerekkor nem teljes értékű élet. Teljes értékű gyerekkor lehet ugyan, de teljes értékű élet semmiképp.)

Röviden: A teljes értékű élet első velejárója a szabadság. Ennek megvalósulása pedig a gyerekkorban, a gyerekkor jellegénél fogva nem lehetséges.

Ezután elérkezik a vízválasztó, a tizennyolcadik életév.

Önálló lesz a gyermek, és szabad. (Lehet hogy ugyan a családi házban marad, de itt is szabaddá válik, mert szabad a döntésre, ugyanis bármikor elköltözhet, ennek már nincs tovább elvi akadálya.)

Amikor elindul a teljes értékű élet akkor már tizennyolc-húsz éves az ember. Ekkor kezdődik el igazán az élet. Viszont csak a kezdetkor – a felnőtté váláskor - számoljuk innen az életet! Később, amikor visszaszámolunk, már a valódi születéstől számoljuk újra.

Ebből adódik az, hogy harminc évesen még csak tíz-tizenkét éve élünk teljes értékű életet, és mégis életünk fele lepergett. "Harminc évet öregedtünk tíz év alatt."

Az itt olvasottakat csak visszatekintve érezzük így. Amikor elindul teljes értékű életünk tizennyolc-húsz évesen, teli vagyunk tervekkel, célokkal.

A harminc éves kor olyan messzinek tűnik. Ennek oka, hogy tudat alatt azt a tíz-tizenkét évet ami még előttünk van életünk hozzávetőleges feléhez, nagyon hosszúnak érezzük. Miért? Nos azért, mert visszamenőleg felidézzük az elmúlt tíz-tizenkét évet, amikor mi még csak hat-nyolc éves kisiskolások voltunk. Ebben az időben mentünk első-második osztályba. Azóta viszont felnőttünk. A teljes felnőtté válásunk ideje volt ez a tíz-tizenkét év, és ez nagyon hosszú volt! Főleg azért volt hosszú, mert ebben a szakaszban indult el életünkben a sok-sok „nem szeretem” dolog, és az ilyen időszakból egy perc is sok, nem hogy tizenkét év!

Tudatosan, vagy tudat alatt végig szalad az emberben mindez ifjúkorában és azt mondja: „Itt az idő, előttem az élet, ha most tíz évet élek, (ami már eleve nagyon sok idő /lásd az előzőeket, hogy miért/) akkor is még csak 30 leszek, és azután még ott a teljes második szakasza életemnek.

Aztán villámgyorsan eltelik ez az idő, és harminc lesz. Úgy érzi valami igazságtalanság történt vele, hiszen alig telt el röpke tíz év az életéből, és máris lepergett élete fele. Tíz év alatt harmincat öregedett.

Sajnos az élet második szakasza sem sokkal jobb. Először is nem biztos, hogy meddig tart, másodszor az öregség korszaka, a betegeskedés rosszabb mint a gyerekkor, s ezért megint csak nem teljes értékű élet.

Ha összeszámoljuk, valahol az élet fele körül van tíz-harminc évünk, ezt kell jól beosztani… S éppen ezért talán nem mindegy mire használjuk...

Szerző: zsolo
Forrás: www,gondolkodom.hu

© halmaz.hu