A kreativitás árnyékos oldalán

Egy zseni
Bármit is kitalál,
Nem tehet róla,
De ezzel -
Száz bolondot csinál!

(Brain Storming: Beszélgetés a világgal - 54.§.)

A vers hátterében egy hosszabb időszak tapasztalatai állnak, amely részben az emberi elme egyik népszerű alapkérdésével kapcsolatosak: az élet értelmének keresésével. Merthogy ez nem egy egyszerű filozofáló kérdés, amit tizenéves útkeresők szoktak feltenni maguknak, vagy esetleg az élettől elrugaszkodott filozófusok… ez a kérdés mindenkit foglalkoztat, szinte mindig, időnként azokban a variációkban, hogy "Mi az életem értelme?", vagy ˝mi az embertársam életének értelme?˝. Mert így már konkrétabbnak és egyesek szerint megválaszolhatóbbnak tűnik, hovatovább ésszerűbbnek és értelmesebbnek.

A vers részben cinikus reakció azok számára, akik a zseniségben látják az emberi elme kiteljesedését, és a boldogság zálogát. Mi tagadás, van benne valami. De ha túl nézünk ezen, akkor ugyanúgy átesünk a ló túloldalára, mintha csak csodálnánk és elérhetetlennek tartanánk a zseni állapotát.

Mert mit tesz a zseni? - Elméjének sajátosságával tüzet csihol (lángelme!), a korlátozott elmék között felismeri a megoldást, megoldja a problémát, és ezzel… mit is ér el? - Könnyebbé, elviselhetőbbé teszi az életet a többi ember számára. Vegyük a mi életünket és azokat a lehetőségeket, amiket rég elfeledett zseniknek köszönhetünk (a főiskolai szakdolgozatom témája is ezzel kapcsolatos, pontosabban a múlt nagy alkotóinak a fiatalsággal való megismertetésének módjával), és nézzük meg közelebbről az azokhoz fűződő viszonyunkat! Ne menjünk messzire, egyetlen példa is híven megvilágítja (a szó legszorosabb értelmében!) a lényeget, és (sajnos) ez alapján már ezernyi "gyártható" - tkp arról, hogy mi értelme volt zseninek lenni.

Nos, a pl. Korábban is felmerült már bennem, hogy miképpen nevezhetjük magunkat Homo Sapiensnek, és miért nevezhettük azt a fajt, amelyik felfedezte a tűz hasznát az élete szempontjából? Mert az indított el minket a fejlődés útján! Hol vannak már azok, akiknek még a mindennapi rutinjukhoz tartozott a "semmiből való" tűzgyújtás. A korai emberek fennmaradásának egyik biztos záloga, hogy majdnem bárhol és majdnem bármikor tudtak tüzet gyújtani. De nézzünk csak körül - a civilizáltnak mondott embernek fogalma, sejtelme sem lenne arra, hogyan fogjon hozzá, holott az utcán, a lakásokban ezernyi eszköze lenne rá.

De itt van a beszéd példája is. A verbalizmus egykor az emberi tudás fennmaradásának, átadásának záloga volt - de manapság, különösen az internet, az információrobbanás korszakában a kimondott szónak és a leírt betűnek elsöprő többsége semmiféle kapcsolatban nincs ezzel a nemesnek ható ősi funkcióval. A beszédnek ez a szentsége ma már csak felszínesen ˝divatos˝ - és olyannyira az, hogy bármily értelmes dolgot is mondjon valaki, a többség csak azt hallja, hogy a másik beszél, de az értelméig nem hatol el. Neumann zseni volt, azzal, hogy a modern számítógépes technika alapjait megvetette - de a mai társadalom már vadul ingatja a fejét, ha a PC-technika fő hajtóerejét, a számítógépes játékokat nézzük, és esetleg kérdezzük meg a szülőket.

A példák sora tetszés szerint bővíthető.

A zsenik kitalálnak, feltalálnak dolgokat, jobbá, élhetőbbé, könnyebbé teszik életünket - megválaszolatlan kérdés azonban, hogy zseniségük nem kerékkötője-e annak az emberi elmét éberen, jó kondícióban tartó ezernyi károsnak tűnő hatásnak, ami által azért tudatában maradhatunk emberi mivoltunknak, esendőségünk tényének, és kívánságaink tömeges megvalósulásának hevében nem képzeljük-e magunkat egyre mindenhatóbbnak, és képzeljük magunkat a környezetünk urának, aki elvakultságában azt hiszi, hogy ő a maga számára az egyedüli helyes és követendő mérce.

Meglehetősen cinikus álláspontnak tűnhet, és mondhatnánk azt is, hogy "hát igen, de hát ilyen az emberi világ, ehhez kell alkalmazkodnunk!". DE: ez a világ csak fix termékeiben állandó és kiszámítható - ha az embereket nézzük, akkor azt látjuk, hogy mindenkihez alkalmazkodnunk kellene, mert a társadalmi világkép emberről emberre változik. Sajnos ilyen alapon az erkölcsi értékek sem lehetnek mindenki számára elérhetők, nem lehetséges semmiféle ideál(kép), mert kiviláglik, hogy az emberek csak bizonyos kevés számú emberrel tud csak szót érteni emberien, a többséggel csak egyszerűsítések, és előítéletek alapján tud érintkezni.

A jóakaratúak, akikben felmerül ez az ideál, csak egyfelé léphetnek - kifelé ebből a változékony világból, mert nehezen viselik, ha bábként kezelik őket, és nem kívánnak puszta adatok lenni vki listáján, kipipálásra vagy áthúzásra várva.

Nos, "A zseni átka" ehhez hasonló gondolatáramok közepette született.