A tea jó dolog

Aki régóta olvassa blogomat, az tudja, hogy teafüggő vagyok. Szeretem zöldteát, a fekete teát, a jázmin teát, a menta teát, a jötta teát, a kockás teát, a lyukas teát, a forró teát, a jeges teát; a teát reggel/délben/este. Én már teát iszom teával. Tudom, hogy ez a züllés maga, de amíg az EU nem hoz tea tiltó rendeleteket, én már csak a teánál maradok, a tea tiltó rendeletek után pedig csak azért is fű alatt fogom a teafüvet forró vízbe lógatni.

Okos emberek mondanak mindenfélét a teáról, annak élettani hatásairól. Én nem is szaporítanám a szót effélékre, mert úgy vagyok a teával, mint a színházzal, nem beszélek róla, hanem csinálom, és főként fogyasztom. Na, nem Norbi teával fogyasztom kispórolt testemet, mert fogyasztásra semmi szükség, az élet nem Schorbert Norbert módra rendezkedett be nálam, hanem csak Carpe Diem.

Olvasni azt is, hogy, mint minden földi jóság, a tea is a véletlennek köszönheti évezredes diadalútját. Történt egyszer ugyanis, hogy Gautama Buddha egy hűs cserje tövében meditált az élet dolgairól, miközben csészéjébe hullott a zöld cserje levele, megkóstolta, és kedvére valónak találta. Arról már nem szól a fáma, hogy meditáló emberünk miért forró vízzel telt csészével járt elmélkedni, de talán nem is ez a lényeg.

Egy másik történet szerint viszont, amikor Bodhidarma lemetszette szemhéjait, hogy ne hulljon álom szemére meditáció közben, az első tearügyek ott pattantak ki, ahova szemhéjai hullottak. Akárhogy is történt a tea felfedezésének történelmi jelentőségén ez mit sem változtat.

Az első európai teaivók a portugálok. Ők voltak azok a szerencsések, akik Japán utazásaik során elsőként ízlelhették meg az isteni nedüt. Aztán hamarosan a holland és a francia tehetős rétegek is teamámorba estek, s milyen érdekes, hogy a mai napig a nagy teaivó európai nemzetként számon tartott angolok, csak az 1600-as évek közepén kezdtek el teázni. Azóta viszont folyamatosan csak teáznak. Mint ahogyan én is, amióta csak az eszemet tudom.

Első teám a kórházi lötty néven elhíresült valami lehetett, amely a teával még csak köszönőviszonyban sem volt, viszont kellően citromos és cukros volt. Mindenesetre sokat ittam belőle, lévén akkoriban gazdag vesekőképződésem. Aztán a kórházi lötty hatására sokáig mellőztem is a teafogyasztást. Gondolkoztam a sörre való áttérésre, de gondoltam, szüleim nem néznék jó szemmel 4 éves poronytyuk alkoholizmusát, így egy időre szomjamat vízzel oltottam. Voltak tétova félrelépéseim a tej és a kakaó világába, de hamar rájöttem, a tejes italokat nem nekem találták ki. Szó mi szó, a lényeg a lényeg, hogy végül is visszatértem a teához, s ez a szerelem azóta is tart.

Ha esetleg valaki nem tudja, hogy teaivó-e, vagy még sohase készített magának egy csészével, és nem tudja, hogyan fogjon hozzá, azoknak ajánlom a Tea-FAQ oldalát. Néhány vicces dolgon túl, részletes útmutatás található arról, hogyan kezdjünk hozzá. Első lépésként szerezzünk be egy csészét, egy vízmelegítő alkalmatosságot, és természetesen teát. A többit pedig megtudhatjátok a FAQ-ban.