Egy új irodalmi műfaj

A „szofi” egy új irodalmi műfaj. Én találtam ki.

E rövidke név mozaikszó, az angol social-fiction rövidítése (ejtsd valahogy így: szosöl-fiksőn), angolosan tehát sofi vagy esetleg so-fi a rövidítése. Jelentése: társadalmi fantasztikum.

Bár a név az angol jelentés rövidítése, a szofi eredendően magyar találmány, legalábbis ami a nevet illeti. Mégis illendő szofinak nevezni, mert a szofi név a sci-fi név mintájára találtatott ki, annál is inkább, mert a szofi a sci-fi-nek mintegy részhalmaza. Azon, eddig közös elnevezéssel nem rendelkező művek tartoznak ide, melyeknek lényegi, elhanyagolhatatlan elemét képezi egy vagy több különleges társadalom leírása. Ám csak azon különleges társadalmak, melyek logikusan, hihetően, mintegy tudományosan és tudományos alapossággal vannak felépítve, kitalálva. Ez nem is lehetséges másképp, hiszen definíciónk szerint a szofi az SF része, s a sci-fi, bár erről sokan elfeledkeznek manapság, tudományos fantasztikum.

Mire is vonatkozik a szofiban a tudományosság? Semmiképp sem mindenre. Szofi lehet az olyan regény is, melyben szerepelnek varázslók, akár szörnyek is. Egy csak a fontos: maga a különleges társadalom ne ilyen nyilvánvalóan nem létező és/vagy lehetetlen elemek miatt legyen különleges. Ami a társadalom felépítését illeti, az legyen tudományosan jól megalapozott, vagy legalábbis olyan, ami az átlagos műveltségű olvasó tudományos ismeretei szerint nem abszolút lehetetlen.

Miről szólnak a szofi regények? Nos, elsősorban olyasmiről, hogy két, egymástól eltérő felépítésű társadalom miként ütközik össze. Például miként veszik fel egymással a kapcsolatot, miként háborúznak vagy működnek együtt, egyáltalán mitől függ a kapcsolat kimenetele. E két társadalom közül lehet az egyik a mienk, a másik az „idegenek”-é, vagy más emberi társadalom, ami különleges (mert például benne nőuralom van, vagy nincs családi kapcsolat, vagy már akár űrhajóik is vannak, de valamiért kultúrájuk szerves részét képezi még ekkor is a kannibalizmus, vagy az egyes egyedek nagyon különböznek egy­mástól, mert úgy tervezték meg őket genetikailag…), vagy két társadalom konfliktusa is, melyek egyike sem hasonlít mihozzánk. Lehet írni arról is hogy egyetlen ember miként érzi magát/illeszkedik be egy számára idegen társadalomba(n), amelynek szokásait hol lelkesen üdvözli, hol borzad tőlük. Vagy a kü­lönleges társadalom lénye miként érzi magát körünkben…

Jogosan merül fel a kérdés, miben különbözik e műfaj az utópiától vagy antiutópiától. A szofi valóban sokat merített e két műfajból, de egyben a high-fantasy és a lélektani regény keveréke is. Akinek ez furcsa, gondoljon bele, hogy az új tudományágak is régi tudományok határvonalain születnek.

A high-fantasyból örökölte, hogy minél részletesebben igyekszik kidolgozni egy világ vagy legalábbis egy társadalom szokásait, életmódját. A sci-fi-ből azt, hogy e társadalom különleges, ami még nincs, és nem is volt. Tolkien híres regénye, a Gyűrűk ura például nem szofi, mert ugyan nagyon részletes, de társadalmai nem különlegesek, pusztán királyságok. A lélektani regényből azt, hogy bár jó ha van­nak benne kalandok, de nem ez adja lényegét, emiatt nem fantasy. Fontosabb a szereplők gondolatvilága és érzelmei. Az utópiától és antiutópiától azt, hogy van benne társadalomkritika, egyáltalán, társadalomleírás.