Szubjektív / Vélemény / Egy vörös tangabugyi és egy narancssárga alsógatya különös találkozása

Linkajánló

Egy vörös tangabugyi és egy narancssárga alsógatya különös találkozása

(Szatirikus helyzetelemzés hazánkról, illetve a két nagy párt viszonyáról.)

Egy vörös tanga bugyi és egy narancssárga alsógatya különös találkozása egy ruhaszárító kötélen.

Egymással szemben voltak kicsipeszelve, ami annyit jelentett, hogy ezzel felhatalmazást adtak mindenkinek, hogy őket megszemlélje, illetve véleményezze pillanatnyi állapotukat.

Mint mondottam volt egymással szemben voltak kicsipeszelve, ennek következtében alkalmuk nyílt arra is, hogy egymást is szemügyre vegyék, erősen kritizálják egymást.

A narancssárga alsógatyát a szél jobban lengette, erősebben kapta a légáramlatot, úgy is fogalmazhatnék, hogy erősebb hátszele volt. Persze ez csak a látszat hiszen a nagyobb felületbe a szél is erősebben tud belekapaszkodni, ennek csak az a veszélye, hogy könnyebben is tudja elsodorni.

A vörös kis tangát alig lengette a szél, finom csipke bordázatán áthatoltak a szellő finom kis karmai. Látszólag hátszél nélkül, persze ezt soha ne higgyük így el ebben a formában.

Tulajdonképpen nagyon is egymásra voltak ők így ketten utalva, hiába gyűlölködtek, hiába pocskondiázták egymást. Mindkettő eltakart bizonyos dolgokat éppen annyit amennyit kellett, mindketten beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, és funkcionáltak.

Ez mindaddig volt igaz, míg nem kezdték el egymást nagyon gyűlölni és bántani, mindketten elfelejtették eredeti dolgukat, azt hogy mi is valójában a feladatuk.

Egy alsóruhát bizony gyakran kell mosni és cserélni, a kis tangát gyakrabban cserélték, mint a narancssárga alsógatyát. A kis vörös tangát gyakrabban is mosták, ennek következtében a kis csipke szélei elkezdtek szakadozni, málladozni. Néha bizony pici csipke foszlányok önállósodtak és olyan egyéni akciókra vetemedtek, hogy majdnem tönkretették a mosógép motorját. Ilyenkor aztán beindult a narancssárga férfialsó hadjárata is a vörös kis tanga ellen.

Persze a kis vörös bugyit sem kellett félteni, törékenysége ellenére nagyon szívós jószágnak bizonyult. Viszont hiába mosták mindkettőt, kit gyakrabban, kit ritkábban néhány kakacsík azért látszott rajtuk.

Aztán így kipellengérezve csüngtek még egy darabig, addig míg valaki a szemétbe nem dobta őket, mondván elhasználódtatok.

Szerző: Forgach Terézia

© halmaz.hu