*** A bor az öreg feleségeket megfiatalítja. (német közm)

Maria-Rosaria Belgiorno elmondása szerint a Ciprus déli partjainál fekvő Limassol közelében folytatott ásatáson bukkantak a 6000 éves bor maradványaira. Pyrgosnál két olyan edényt találtak, melyben bort tartottak, és szőlőmaradványok voltak benne. Erimiben 18 edényt vizsgáltak meg, és ezek közül 12-t bortárolásra használtak i.e. 3500 és 3000 között.

*** A jó bor veszély az erszényed és rossz a gyomrod számára. (szlovén közm)

A sör is az ősi italaink közé tartozik. Már Kr. e. 3500 táján is erjesztettek gabonát a sörfőzéshez – jóval előbb, mint hogy kenyérsütéshez használták volna. Néhány száz évvel ezelőtt még biztonságosabb volt sört inni, mint folyóvizet, mert a sörfőzéshez a vizet felforralták.

*** Igyunk sört és legyünk vidámak! (tibeti közm)

A sör egyébként tökéletes táplálék: vizet, szénhidrátot, fehérjét is tartalmaz. Enyhe alkoholtartalma javítja a vérkeringést, s a mértékletes sörivóknál kisebb a szívbetegségek kockázata, mint a sör rabjainál és az absztinenseknél.

*** Az iszákos szíve a szájában van. (finn közm)

Már az ókori Egyiptomban voltak sörfőzdék, a görög és római civilizációnak pedig komoly borkultúrája volt (régi görögök nem szerették a sört, barbár italnak tartották), a társas összejöveteleken történő bor-, sör- vagy egyéb szeszfogyasztás történelmileg alakult ki.

*** A jó bornak és a derék férfinak nem kell kutatni az eredetét.

Európában nemrég biorégészeti vizsgálatokat végeztek – és megtalálták Európa legrégibb sörét. A várakozással ellentétben nem Németországban, hanem Spanyolországban. Szudánban, a Kék-Nílus völgyében végzett ásatások során is találtak ősrégi sör-féleséget, ami kb 7000 éves. Plinius szerint három vidéken kedvelték a sört, Egyiptomban, Galliában és Hispániában (Galliához tartozott a mai Németország egy része is).

A kutatók szerint a legelső európai söröket Hispánia északkeleti részén főzték, Genóban. A legrégebbi sörlelet a Kr. e. XII. századból származik. A genói sör könnyen megposhadt, csak frissen fogyaszthatták.

*** Borban az igazság, borban a vadság. (Plinius)

Az angol iszákosság évszázadait és kultúrtörténetét Warwick Egyetemen dolgozó Dr. Angela McShane-Jones vezeti, aki korábban már több könyvében kutatta a témát.

Már a normann hódítók is feljegyzésre méltónak ítélték 1000 évvel ezelőtt írt krónikájukban, hogy milyen részegek voltak az őket fogadó angolok, vagyis részegen fogadták normann hódítóikat 1066-ban.

Már a X. században találunk olyan fejezetet Edgar király törvényei között, melyek azt szabályozzák, hogy ki mennyit ihat egy nap: ez pedig egyértelműen a férfilakosság széleskörű alkoholfogyasztására utal. A korból annak is vannak nyomai, hogy a különböző ivó-játékok (fizetek egy kört; aki utoljára issza ki, az fizet; stb.) már ekkor népszerűek voltak. A kutató legutolsó könyve az "A Pleasing Sinne: Drinking in the 17th Century" különböző táblázatokat is bemutat, mely szerint a középkorban a férfiak napi átlagban akár 6-8 pint (2,5-3,5 liter) sört is megittak egy nap.

*** A bor élesíti az elmét. (angol közm)

Az alkoholt azonban nem szabad csakis bódító hatása miatt elítélni – igaz ugyan, hogy hasznos hatása is ennek köszönhető, pontosabban annak a tulajdonságának, hogy erősen illékony. A sör például – egyéb jó tulajdonságai mellett – fertőtlenítő hatású és steril. A XII. században a német szerzetesek gyógyító céllal tettek a sörbe komlót, míg a XIV. században a flamandok a kesernyés íz miatt adtak komlót a sörhöz, amely szállítás, tárolás közben sem romlott már meg. A komlóból származó gyanta és az alkohol antiszeptikus hatású. A sörcefre főzése is kiűzi a baktériumokat a sörből.

*** Mikor a bor elfogy, véget ér a társalgás; mikor a pénz elfogy, nincsenek barátok. (szerb közm)

Nem feledkezhetünk meg a töménységükben "erősebb" italokról sem, hiszen ázsiójuk bizonyos szempontból nemcsak aromájuk, összetételük, hanem alkoholtartalmukkal párhuzamosan is nő. Érdekes azonban, hogy mi mindenben volt az ember képes felfedezni a bódító összetevőt – az alkémia így házgyári méretben is fejlődött. A többé-kevésbé klasszikusnak mondható pálinkafőzés alapanyaga korábban például leginkább a gabona, illetve a burgonya volt. Az első írásos nyom az alkoholról hazánkban 1332-ből datálódik. Károly Róbert felesége, Erzsébet kúrálgatta kínzó köszvényét különböző gyógyfüvek és növények alkoholos oldatával. Aztán a később betelepedett németajkú lakósság megtanította a magyarokat is a gabonapálinka főzésének tudományára.

*** Fiatal koromban az volt az elvem, hogy ebéd előtt nem ittam töményet. Ma már az, hogy reggeli előtt nem teszem. (Sir Winston Churchill)

A sör és a bor viszonylag egyszerű elkészítési módja, de viszonylagosan rövid elállóságuk mellett megjelentek a hosszabb elállóságú és aromás alkoholok is. A tömény szeszesitalok iránti igény eredete gyakran a gyógyítási szándékkal, kapcsolatos igyekezettel is összefüggésben volt. Ilyen-olyan növényt áztattak alkoholba és a szer aztán vagy használt vagy, nem, de ha megitták a bódulat ideig-óráig megoldásnak tűnt. Ezeknek a szereknek az íze azonban nem mindig volt kellemes, és hogy ezt enyhítsék, elkezdték azokat, sőt egyre gyakrabban a különböző pálinkákat is ilyen-olyan ok miatt édesíteni. Kezdetben még óvatosan bántak az elnevezéssel, egy időben rozsólisnak nevezték az édesített és fűszerekkel feljavított gyümölcspálinkákat, majd nagyon sokáig édes-pálinka volt a nevük. De a különbség egyre markánsabb lett, egyre bátrabban nyúltak az ízesítéshez és édesítéshez. Az édesítőszer kezdetben a drága nádcukor, legtöbbször azonban a méz volt. A fogyasztói ízlések is mind nagyobb mértékben fordultak az újfajta ital felé, s ha szabad így fogalmazni: a likőr lassan fel lett találva. Sikerét befolyásolta a külföldről importált divat ízlés és csak idő kérdése volt, hogy előállításuk idehaza iparrá nője ki magát. Ebben természetesen legdöntőbb szerepet a mindenkori igények játszották. Az iparág fejlődése mindezek ellenére nem volt meghatározó arra a gazdasági környezetre, amelyben alakult. Ez a minősítés vonatkozik a mindenkori technikai színvonalra is. A kezdetekben általában valamilyen más tevékenységhez csapódva, mintegy kiegészítő tevékenységként funkcionált.

*** Az ital az átka ennek a népnek – mondta az ír prédikátor. - Miatta vesztek össze a szomszédotokkal. Miatta lőtök rá a földesúrra, és miatta nem találjátok el.

Időben továbbhaladva találkozhatunk olyan jelenségekkel, amiken ma már nem is kevéssé csodálkoznánk. Az igazi "iszákos angol" képe például a restaurációval, 1689 után jelent meg a köztudatban, mikor a részeg royalisták a józan puritánokat üldözték az utcákon. Azokat, akik józanok voltak, vagy visszautasítottak egy italt, rögtön puritánnak minősítették, és a randalírozó bandák áldozatai lettek.